Eső után

...nincs is más tennivaló: öleld meg a szivárványt!

Mérföldkő

A közelmúltban kislányom és én túljutottunk egy olyan fordulóponton, amit minden gyerek és szülő megél, de senki sem szeret. Túlestünk az első iskolai verekedésen.

Nyugis vasárnap

Ritkán fordul elő, hogy van egy teljes napom magamra, de a jelek szerint a mai ilyen. Eredetileg moziba mentünk volna az exszel, de nem jelentkezett, én meg nem panaszkodom. Nagyon melós hetem volt és hétfőn folytatódik. Úgyhogy nagyon örülök, hogy ma van lehetőségem feltenni a lábam. Ki is használtam az időt, és adok egy kicsit a külsőmre. Elméletben minden nap tisztítanom meg hidratálnom kellene az arcbőröm. Gyakorlatban számomra életidegen a rendszeresség. Úgy vagyok vele, mint a zöldségevéssel meg a párkapcsolattal. Látom én a gyakorlati hasznát, csak alkatilag képtelen vagyok rá hosszú távon. Úgyhogy krémek helyett pakolásokat szoktam venni a drogériában. Ezeket havonta max 1-2 alkalommal kenem fel, annyi még nekem se sok. Kétfélét használok, egy normál arcbőrre valót meg egy kifejezetten a szem és száj körötti érzékeny bőrre valót. Most is bepacsmagoltam magam, 15 percre állítottam be a konyhai órát, és családi hagyomány szerint megijesztettem a lányomat, mert ez a fej azért nem százas.

Kora reggeli gondolat

Miért nem köt már meg ez a &#@€, dühöngtem magamban félálomban, miközben bőszen permeteztem hajamat a tévedésből megragadott lábszagtalanító dezodorral.

Gyerekek...

Véletlenül kihallgattam egy beszélgetésrészletet két gyerek (valószínűleg testvérek) között egy pláza folyosóján miközben elsétáltak mellettem. Így hangzott:
- Nye pravda!
- Pravda!
- Nye pravda!
- Pravda!
- Nye pravda!
- Pravda!
- Nye pravda!
- Pravda!
...
Annyira ismerős szituáció. Neked nem? Nekem valahol megnyugtató érzés, hogy bizonyos dolgok a világon mindenhol ugyanolyanok.

Átmenet

Van az a kis idő, ami az objektív valóságban (ha létezik olyan) talán csak egy másodperc, vagy a törtrésze, de nekem mindig sokkal többnek tűnik. Amikor álmomban valamiért hegyet mászok, és meghallom a robajt, egy darabig a szomszéd hegyről omlik le egy sziklagörgeteg. Aztán rájövök, hogy az nem egészen így hangzik, és keresem a forrását. Aztán rájövök, hogy épp alszom, és megpróbálok felébredni. Aztán felkelek és mielőtt a szemem hozzászokna a sötéthez, párszor visszajátszom az agyamban a hangot. Aztán észreveszem a felborult széket, ami a gyerekágy mellett állt, és rájövök, hogy a lányom rúgta fel álmában. Visszateszem a széket, visszatakargatom a lányom, aztán bebugyolálom magam és próbálom kisöpörni a fejemből a képet, amint a lányom fordul, rúg egyet a lábával, támlán kapja a széket, az két lábra billen, a lendülete ott megtörik, de aztán túlbillen a zeniten és felborul, az alvó testem mellé. Kisöpröm, hiszen nem láthattam, hiszen aludtam és azt álmodtam, legörög egy kőlavina...